Keresés a honlapon:

Aranyi László: A Szerencse

 

 

 

 

A Szerencse

 

 

 

Életterünk zsugorodik,

 

a Föld satnyul.

Herélt Megváltó a proszektúrán…

 

Csak úgy dől belőle a híg, habos hányadék,

vastagon,

mint a ló dereka.

A Főpapnő nyaka-szegetten lógó fejét emeli,

 

mögöttük a Bolond önfeledten hahotázik.

A Mágus sír.

 

Változatlanul minden változásban, (mert az is illúzió;

mozdulatlanná dermedő állóképek halmaza,

amit érzékelni vélünk).

A kerék nem mozdul,

a Szfinx kérdése Oidipusz agyafúrt koholmánya.

 

Reszkető alabástrom-mellek hegyén vöröslő bimbók,

béka ugrál egyikről a másikra, szétnyíló combok között

nyálkás, gőzölgő barlangszáj.

Törpe, torz faun négykézlábra ereszkedve araszol felé,

friss, lebegő méz-íz csalogatón átüt a telihold fátylán .

 

Halott bújik élőhöz,

élőt csókol a rothadó.

Az első eggyé válik az utolsóval.

Győztes a legyőzött.

 

 

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-05-10 08:32:14

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.